Ágh István

Gyógyító

Doktor,
a boldog végelgyengülést nem hiszi senki.
Van rá okunk elég.
Apánk fuldokol, anyánk sír-rí,
teleholdig nő a vérnyomása.
Nagyanyánk testét gaz verte föl, a rák,
ma boldog asszony, rózsa fölötte, s gyep.
Nagyapánk csontja idegen földön
elszuvasult mielőtt születtünk.

Tizedelésnél rosszabb,
sunyibb halál,
nem hull le annyi csillag egy év alatt,
mint ahány embert közülünk kivégez
rák, vaskerék, bomba és idegbaj.
Te mentőangyal élet halál között,
aranyfogakkal nézzél,
mindíg nevess, mindíg okos légy,
mindíg higgyünk,

megfizetünk tömjénnel, arannyal,
mert nem akarunk menni idő előtt,
utáljuk a fogfájást, görcsöket,
jutott elég rövid életünkben,
ajtód előtt sorban állunk,
védj meg.


Feléd rajzunk,
tapossuk udvarod, ellepjük házad,
ülőhely sincs,
padon, széken, korláton annyi ember.
Csikket nyomunk a virágcserépbe.
Rádhordjuk
kínunk verejtékszagát, szemérmünk titkát,
ruháink belsejét,
botrányaink és butaságaink történetét,
panaszunk imáját.

Megrozsdásodnak szép szerszámaink,
ablakaink kosztól homályosak,
éhesen nyöszörögnek a disznók,
elhanyagolt fiaink kóborolnak,
ha nem segítesz,
ruhás árnyunk marad, beáll szánkba a csönd,
fekete pokol,
kedveseink húzhatják a gyász
ezüst igáját.